Scelaci blogja

Azt hittük, még rengeteg időnk van.....,nem gondoltuk, hogy már szinte semmire nincs idő. Sok a gondolat, amit csak a kórházban félálmodban, vagy amit még ott sem mondtam el.

Nem volt rá idő. Most azt mondanád, haladjunk, mert nem állt meg az élet.

Amikor elmentél megállt.

Melinda drága, én szerettelek, ezt tudtad. Hogy mennyire, azt csak szeretném hinni, hogy érezted. Hiányzik ahogy végig simítottad az arcom.

Tudom, hogy szerettél és fontos voltam neked. Még nem mondtam, de szerettem volna megkérni a kezed. Talán nem is hihető, de éreztem, hogy veled le tudnám élni az életem. Talán tényleg van olyan, hogy mi egymásnak voltunk rendelve.

Ha most vissza mehetnék néhány hónapot az időben, akkor sem csinálnék semmit másképp. Talán csak azt, hogy megkérdezném, hozzám jössz-e?

El szerettelek volna vinni Velencébe. Én voltam már, de Velence a szerelmesek városa. Úgy az igazi, ha oda a szerelmével utazik az ember. Erre már nincs mód veled.

Minden pillanatban hiányzol.

Most sincs bennem harag, csak olyan, mint ha egy óriási harangot húznának a mellkasomban. Csak zúg és zúg.

Köszönöm, hogy megismerhettelek téged, a világ legcsodálatosabb lényét. Te voltál a jobbik felem. Figyelmeztettél, ha hibáztam volna. Ha látsz fentről tedd meg ezután is.

Soha nem veszekedtünk, mert ugyanazon a frekvencián rezegtünk. Még egy kép sincs rólad. Pánikba estem, hogy nem fogok tudni emlékezni az arcodra, vagy a hangodra.

Ez nem így van. Hogy is feledhetném el, ahogy rám néztél? Emlékezni fogok míg élek.

Most többre nem vagyok képes.........

Melinda, nyugodj békében !

Nem tudom voltatok-e úgy, hogy valami nagyon okosat kellett volna írnotok, de nem ment? Én ilyenkor úgy oldom meg hogy nem írok. Most viszont írnom kell, bár nem nagyon állnak össze a mondatok. Nincs bennem harag, csak üresség és mérhetetlen fájdalom.

Ma reggel, nyolc után néhány perccel az én drágám feladta a harcot. Küzdött sokáig, de nem akarta, hogy tovább fájjon. Nem tudom, hogy van e menny, de ha igen, akkor ő oda ezüst szárnyakon szállt fel.............és én nem voltam ott. Nem is láthattam már.

Nem kérdezem, hogy miért? Miért csak ilyen kevés jutott nekünk? 35 éves volt.

Nem ejtettem egyetlen könnyet sem, de a lelkem zokog és ordít. Köszönöm, hogy elkísérhettem élete utolsó néhány hónapján.

Egy kicsit szeretném a figyelmem elvonni a mindennapjaim történéseiről, mielőtt bekattannék.

Ez már egy jó ideje érlelődő bejegyzés. Már régóta érdekel, foglalkoztat a gondolat, hogy a filmek, vagy egyes jeleneteik, mennyire bele tudnak ivódni hétköznapjainkba. Főleg a Hollywood-i álomgyár ontja az olyan jeleneteket, amikre akár több év múlva is képesek vagyunk visszaemlékezni. Ki ne emlékezne a Casablanca reptéri búcsúzkodós jelenetére? Kb. csak az, aki nem látta.

Nem vagyok mai gyerek, és mi még annak idején más filmeken szocializálódtunk.

Amikor Gojko Mitic, ez a jugoszláv indián, egy NDK-s western filmben fizetett meg a cowboyok minden gonoszságáért, egy ország 14 éven aluli rétege nézte zombiként a fekete-fehér Orion tévét. természetesen másnap már mindenki indián akart lenni az udvaron a játékban.

Aztán az első Bruce Lee mozifilmek után csak a csörömpölést lehetett hallani, ahogy a sok önjelölt karatés végig rugdossa az utca összes kukáját.

A Terminátor a videón keresztül lopta be magát a szívünkbe, de a falusi búcsúban már többen legyőzhetetlennek képzelték magukat.

Hogyan is lopózik be az életünkbe? Sokszor csak ötletet veszünk át. A Bombanő című filmben Dudley Moor talán Bo Dereket a Bolero-ra akarta megkefélni. Következmény: hónapokig nem lehetett se bakeliton, se kazettán, se CD-n Bolerot kapni, mert úgy elhordták.

A Rainman volt az a film, amiből a legtöbben megtudták, hogy mi is az az autizmus. És bár ennek a betegségnek ( vagy állapotnak ) ezer formája lehet, de ábrázolta, hogy az autista emberek sem ufók. Sok emlékezetes jelenet volt benne.

A Pretty Womenből tudták meg sokan, hogy a pezsgő eperrel az igazi. Melindám még soha nem próbálta, de szerette volna. Az idén Szilveszterkor egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem jött össze ( pedig vettem volna epret neki ) de majd jövőre!

Aztán azt is a filmekből tanultuk, hogy a Martini olajbogyóval az igazi. Vagy hogy az ital a jéggel nem mindegy, Hogy rázva, vagy keverve a tökéletes.

Azt hiszem nem kevés video kazi kopott el az elemi ösztönben annál a résznél, ahol a főszereplő hölgy kihallgatás közben lábat vált. Úristen, nincs rajta bugyi! Mint ha Sharon Stone lett volna az első nő, aki nem húzott bugyit. Az igaz, hogy akkor még sztár puncit ritkán lehetett látni. Az angyalok városában, mikor Meg Ryan haldoklik, szerintem elég sokan őt is angyalnak láttuk. Már nehéz volt behatárolni, hogy az ő könnyei csorognak jobban, vagy a miénk.

És hát a színház ! Már jó rég volt, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban láttam a Gőzben című darabot. Abban Lang Györgyi anyaszült meztelenül állt a színpadon. Sokkoló élmény volt. De volt egy időszak a színházban, amikor nem volt olyan zenés darab, vagy vígjáték, amiben el nem hangzott a " Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején " kezdetű betétdal.

Ezek azok a nüanszok, motívumok ( a teljesség igénye nélkül ), amik úgy szépen észrevétlenül beépülnek mindennapjainkba. Amikor csak kiejtik a nevet, vagy a címet, és az ember ezekre asszociál.

Elnézést, hogy mostanában ritkábban vagyok, de a napjaimat az intenzív osztály előtt töltöm.

Melindát hétfőn elgázolta egy autó. Most eszméletlenül fekszik az intenzív osztályon.

Én pedig az osztály előtt ücsörgök, hogy ott legyek, ha magához tér.

Valami nagy bűnünk lehet. Talán loptunk a Jézuskától? 

Ha én vonzom ennyire a bajt, miért nem én fekszem ott?

Melindám drágám, azt kérdezted néhány napja, hogy miért vagyok ideges? Észrevetted, hogy feszültebb vagyok mostanában. Ennek nem te vagy az oka, de mégis közöd van hozzá.

Nem szeretem a karácsonyt. Valahogy karácsony környékén mindig a rosszból jutott ki inkább. Lehet, hogy már törvényszerű, hogy az én csomagomban szarnak kell lennie. Erről általában az aktuális exek gondoskodtak. Erről nem te tehetsz, de mégis közöd van hozzá. Talán azért, mert téged nem szeretnélek elveszíteni. Nagyon megszerettelek. Nehéz lett volna ezt az egész karácsony fóbiámat elmondani, de talán így érthetőbb számodra is, hogy most megtudod.

Azt is kérdezted, mit kérek karácsonyra?

Drága, én az ajándékomat már megkaptam. Nálad szebb ajándékot úgysem kaphattam volna. Te nem a Jézuska, hanem az élet ajándéka vagy számomra. És ha csak valami nagy baj nem történik, gyermekkorom óta az első szép karácsonyom lesz. Az én hülyeségem is meggyógyul, ha még januárban is a te szemeidben mélyülhetek el.

Uram, én soha nem kértem még semmit. Most engedd meg, hogy sokáig vigyázhassak rá, és őrizhessem az álmát! Köszönöm!

Ennek a bejegyzésnek a két témája, már jó pár napja érlelődik bennem. Még abban sem voltam biztos, hogy leírom. Aztán gondolkodtam rajta, hogy biztos leírom, de hogyan is kellene nekiállni? És ebből az érlelődésből ez sült ki. Mindenki ( aki elolvassa ) döntse el maga, hogy érdemes volt-e érlelni, vagy jobb lett volna mindjárt első szándékkal tollba vetni? Vagy egyáltalán kár volt leírni. :D

Lassan két hete volt egy névnapunk ( nekem nem, csak M-nak ). Nekem előbb kellett megköszöntenem, mert a hétvégére akkor bejelentkeztek a szülők. Természetesen drágám azonnal bepánikolt. Háromig dolgozik, négyre meg érkeznek a szülők, és ott is alszanak.

Már előre izgult, hogy mit süssön, és , hogy sikerüljön. Nem ügyetlen a konyhában, de inkább a sütik, az ő világa, mint a főzés. Két hete pénteken volt a látogatás. Én csütörtökön gratuláltam meg. A pénteket hagytam az ő közös ünnepüknek. Kapott egy szál extra hosszú szárú vörös rózsát, és egy áttetsző kockába( ami üveg, vagy műanyag ) lézer gravírozott rózsaszálat, világító talpazattal, ha a másik hamar elszáradna :D

Nem dobta ki a rózsát, miután elhervadt. Most is szárítgatja.

Elérkezett a péntek, és nekünk csak egy két órás utómunka volt. Tízre végeztem. Elmentem M lakására. Tudtam, hogy hol tartja a dugi kulcsot. A szomszéd lánnyal nagyon jó a kapcsolatunk. megkértem, hogy amíg leugrok vásárolni, pucolja meg azt a két kiló almát, amit vittem, és cukrozza, fahéjazza le.Tudtam, hogy az após jelölt él - hal a máglyarakásért, de nem mákkal, hanem dióval. Ráadásul ők ezt vanilia sodóval fogyasztják.

Mindent megvettem, ami nem volt. Hamar összedobtam egy rizst és benn hagytam a melegen tartóba. A kaja egy karfiolos zöldborsós csirke ragu volt, mert csirkemellet mindig tart a kedves. És a sütőbe pedig ott figyelt a máglyarakás, a tűzhelyen meg a sodó. A ragu a mikróban. Minden úgy programozva, hogy háromnegyed négyre minden meleg legyen. Angolosan távoztam. Három óra után, mikor már drága biztosan pánikolt. felhívtam, hogy ne aggódjon, csak egy üveg bort kell vásárolnia, és tegyen úgy, mint ha ő főzött volna. :D Én pedig már el is tűntem!

Kedden, mint azt egy korábbi bejegyzésemben megemlítettem Mikulás voltam. A dolog rengeteg élménnyel gazdagította az érzelemvilágomat. Sokat beszélgettünk róla M-mel.

Hogy mik is történtek? Meg az a sok mosoly. És hogy bárcsak minden nap ilyen lenne.

Most kivételesen többnyire én beszéltem. A kedves csak hallgatott, és időnként elmondta ő mit gondol erről. Szelíd szemekkel figyelt rám, és kiejtett egy rövidke, de annál súlyosabb mondatot: "Szeretnék neked szülni" Elakadt a szavam. Régóta ismerjük egymást, de még két hónapja sem vagyunk egy pár. Természetesen nem holnap, vagy holnapután, de megtenné.

És még mielőtt tovább lépnénk. Ez az a mondat, amivel egy nő egy férfinak olyan bizalmat ajándékoz, vagy előlegez meg, aminek az árfolyama erősebb a platináénál. Eddig ezt a mondatot most hallottam másodszor. De az első az csak egy röpke gondolat volt, mert a lány még közös jövőt sem tervezett velem. Nemrég olvastam zöldfűszálnál, hogy aki elmúlt negyven éves, és még nincs gyermeke, az bizony lemaradt erről.

Melinda nagyon meglepett, mert ez egy csodálatos pillanat volt. Az állatvilágban a nőstény a legerősebb, a domináns hímet választja, utód nemzéshez. Én pedig tudom, hogy nem vagyok egy alfa hím. Nagyon jól esett, de megkérdeztem drágámat, hogy miért érzi így, hiszen még egy rendes állásom sincs. Azt mondta, még soha nem gondolta így férfinál, de valami olyant tudok, vagy olyan vagyok hogy önkénytelenül is így érezte. És lehet, hogy az ő számára én vagyok az alfa hím. :D Ezért a néhány mondatáért hatalmas mosoly és ölelés volt a jussa. Jól megszorongattam. És nemsokára elkezdünk dolgozni a baba projecten

Tegnap Mikulás voltam. Van egy nagyon jó barátom, aki két élelmiszer üzletet bérel. Hagyományosan az idén is én voltam az üzlet Mikulása. Délelőtt a belvárosi üzlet előtt osztottam a járókelőknek a szaloncukrot. A felnőttek is olyanok, mint a gyerekek. Egy szaloncukornak is nagyon tudnak örülni. Bár nem a sajátomból adtam, de mégis én arattam le a jutalmát, a sok sok ajándék mosolyt. Akire mosolyogtak már, az tudja milyen jó érzés. A rázósabb a délután volt.A másik üzlet a Meszesi részben van, ahol a város szegényei, többnyire cigányok laknak. Ráadásul a közelben ( kb 50 méter ) van egy óvoda is. Zoli barátom felfújatott 200 db lufit, süttetett 200 db muffint, és főzött 200 adag teát. Ezen a részen, ahol súlyos megélhetési problémákkal küzdenek az emberek. Sok gyereknek csak az óvodába és itt a bolt előtt volt csak Mikulás. Délután kettő körül elkezdtek szállingózni a gyerekek, és este hatig folyamatosan jöttek. Énekeltek nekem, meg verset szavaltak. Ették a sütit, itták hozzá a teát. Úgy nézték a piros lufikat, mint ha soha nem láttak volna szebbet. És nevettek, mosolyogtak, jó kedvük volt. Az üzlet előtt Zoli barátom közel kétszáz képet csinált a gyerekekről és rólam. Közös kép a Mikulással, nagy élmény. Ezekkel a gyerekekkel nem foglalkozik a politika. Pedig ők is gyerekek. Ők nem cigányok, vagy magyarok, hanem " csak " gyerekek. A cimborám pedig nem a vevőit látta vendégül, hanem minden gyereket, aki arra járt. Áldozott rájuk és ez nagyon szép dolog. A képeket mikor elkészülnek, kiteszi a bolt elé tablóra, és papír áron meg lehet őket rendelni. El nem tudom mondani mennyi pozitív impulzus ért ezen a délutánon. Mikor a fotó után megsimogatja egy kislány a szakállam. A másik elmeséli, hogy náluk az oviban lány Mikulás volt, mert műkörme volt, és gyűrűje, és volt szakálla, de nem olyan igazi, mint nekem, hanem olyan mű, meg nagy fülbevalója is volt. Pont olyan mint a Linda óvónéninek. Csodálatos délután volt, ami nem 200 lufiról és sütiről szólt. Ez a délután 200 gyermek mosolyáról marad emlékezetes.